2015. október 1., csütörtök

Alexandru Maier: Orvos voltam... Szamosújváron

Ezt a könyvet még boldog középiskolás koromban szereztem, és valójában nem is annyira a témája érdekelt, mint az, hogy Szamosújváron játszódik. Volt egy örmény származású tanárom, aki ott született és nevelkedett, és mivel egyrészt nagyon szerettem a tanárt, másrészt sok érdekességet mesélt az örményekről így gyűjtöttem akkoriban mindent, ami Szamosújvár. Na, ezzel a könyvvel jól mellé lőttem, mert a kultúráról gyakorlatilag semmit nem tudtam meg, de annál többet a Ceausescu-rezsim gondolatvilágáról és módszereiről.
Olvastam már, de nemrég költöztettem Erdélyből a könyveimet, és újra a kezembe akadt, és most sem bántam meg, hogy annak idején beszereztem.


A sztori:
Egy fiatal orvostanhallgató félreértésből (leginkább pedig azért, mert szándékosan félre akarták érteni) a rendszerváltás előtti román kormányzás ellenségeként a Szamosújvári börtönbe kerül, mint politikai fogoly. Igaz ugyan, hogy az apja kicsit sáros röplapterjesztésben, de  - mint ez azokban az időkben lenni szokott - hősünkre mindenféle felbujtó, kormányellenes cselekedeteket ráhúznak, majd tesznek róla, hogy a hosszú bűnlajtromot el is ismerje.
Aztán sok hányadtatás után a börtönben felfedezik, hogy valamit konyít az orvosláshoz, így a körülményekhez képest egészen könnyen vészeli át a rabságot, és igyekszik segíteni rabtársain.
Az orvostanhallgató maga az író, a történet pedig igaz.

Nagyon szeretem a rendszerváltás előtti időkről szóló könyveket, mindazzal együtt, hogy rendkívül nehezen tudom megemészteni, hogy egyik ember a másikkal hogy teheti meg a töredékét is annak, amit ezekben az időkben megtettek. Mennyire kell elvakultnak lenni ahhoz, hogy a folyosói sétám közben belerúgjak embertársamba, évek óta híg puliszkát kap reggelire, míg én falom a kolbászt, és mindezt azért, mert ő az ajtó másik oldalán van...

Maiernak szerencséje volt, hogy akadt néhány jóakaratú fegyőr, akik hozzásegítették ehhez az orvosi "álláshoz". Szerencséje volt, hogy elfoglalhatta magát, és nem a miérteken járt az esze. Szerencséje volt, hogy kapott némi szabadságot a börtönön belül, és eljuthatott a halálra ítélt apjához, még ha ezért (vagy ki tudja miért) később meg is büntették. Talán a legszerencsésebb azért volt, mert a hosszú évek során hasznosnak érezhette magát, és segíthetett embertársain. Nem volt itt már téma, hogy valaki magyar vagy román, kommunista vagy nem, Akit levert a lábáról a TBC (a börtöni körülmények nem kedveztek a gyenge szervezeteknek) levetette a nagy mellényét , meghúzta magát és megköszönt mindent, amit a szerény orvosi felszereléssel tenni tudtak érte.

Megrázó volt az a természetesség, ahogy Maier tette a dolgát, és igyekezett elfelejteni vagy legalábbis eltekinteni attól, hogy hol van. Megrázó volt, ahogy rabtársai szinte istenként tisztelték attól kezdve, hogy orvosként tevékenykedett, holott kimondott előnyöket nem élvezett ezért, sőt elvárták tőle, hogy tudását a köz hasznára fordítsa... még a börtönben is. És talán a legmegrázóbb az egészben az, hogy mindez megtörtént több száz és ezer emberrel, sok mostani nagypapa mesélhetné az unokáinak ugyanezt a mesét, és ha a lurkó azt kérdezné: miért zártak börtönbe?, akkor mi más lehetne rá a válasz, mint az, hogy az igazságért.

"Szeretnünk kell az életet - mindenben: a hangyában, a madarakban és az emberben is. Gyerekeinket arra kell nevelnünk, hogy szeressék és tiszteljék az életet. (...) Sokan nem tudják, mit jelent egy téveszme miatt elveszíteni a szabadságot"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

 
Copyright © Áfonyatea
Blogger Theme by BloggerThemes | Theme designed by Jakothan Sponsored by Internet Entrepreneur